Pekingben működik a Repülőgépipar Korszerű Megmunkálási Technológiájának Közös Laboratóriuma, amelyet a Beihang Egyetem és a Sandvik Coromant GCR hozott létre, és céljának a képzett, magas szintű szaktudással rendelkező mérnökök képzését és az ügyfeleknek teljes megoldások nyújtását tekinti.
A Beihang egyetem (a Pekingi Repülési és Űrhajózási Egyetem, BUAA) kampuszán kora nyáron egymást fotózó és társalgó diákokat látni, akik az osztálytermekbe vagy a könyvtárba igyekeznek. A Beihang egyetem (a Pekingi Repülési és Űrhajózási Egyetem, BUAA) kampuszán kora nyáron egymást fotózó és társalgó diákokat látni, akik az osztálytermekbe vagy a könyvtárba igyekeznek.
A BUAA-t 1952-ben alapították Kínában a repülési és űrhajózási gépészetre és akadémiai kutatásokra koncentráló első egyetemként. Nem sokkal létrehozása után a BUAA-t Kína 16 kulcsfontosságú egyeteme egyikének ismerték el. Azóta prioritásként tekinti a kínai kormány az egyetem támogatását. A BUAA napjainkban a mérnöki tudomány és technológia széles körével foglalkozik. Az egyetem 59 éves története alatt 110 ezer végzett növendéket bocsátott ki, látta el számos nagy tudású, különböző tudományágakban tevékenykedő szakemberrel az országot. Az elmúlt években a BUAA a tudományos kutatásba fektetett erőforrások tekintetében az első helyezett egyetemek között volt. Az egyetem a technológiai újítások és a tudományos eredmények vezető bázisává vált Kínában.

Az egyetemi fakultás és a diákok száma több mint 3600 fő.
Liu Qiang, a BUAA professzora 1986-ban került az egyetemre, hogy gépészmérnökké váljon. Azóta a BUAA Liu kutatásának és napi munkájának helyszíne – két évi kanadai tartózkodásától eltekintve. Jelenleg Gépészmérnöki és Automatizálási Fakultás (SMEA) tudományos ellenőre és a Korszerű Megmunkálási Technológia Kutatási és Alkalmazási Központjának (BHCNC) vezetője. A 2007 augusztusában létrehozott központ legfontosabb kutatási témái közé tartozik egyebek között a megmunkálási folyamatok optimalizálása, a programozás optimalizálása és a nagysebességű/nagy hatékonyságú NC megmunkálási eljárások vizsgálata. A Repülőgépipar Korszerű Megmunkálási Technológiájának Laboratóriuma, amit a BUAA és a Sandvik Coromant hozott létre, szintén kapcsolódik ehhez a központhoz.
A BUAA - Sandvik Coromant Stratégiai Partnersége 2009 októberében jött létre. A megállapodás értelmében a közös laboratóriumot a kommunikáció, az oktatási együttműködés, a képzés és az ipari alkalmazások fejlesztése érdekében alapították.

„A BUAA iparral kialakított együttműködése hosszú múltra tekint vissza”– mondja Liu. „Szoros kapcsolatok szövődtek különböző területeken, beleértve a megmunkálást, a forgácsoló szerszámokat, a repülőgépipari alkatrészek megmunkálását érintő együttműködést. Számos kutatási programunkat nagyvállalatok támogatásával valósítjuk meg.”
„A Sandvik Coromant a világ vezető vállalata a fémmegmunkáló szerszámok terén. A vállalat minden évben az ipari átlaghoz képest legalább kétszer akkora összeget fektet be a kutatásba és a fejlesztésbe. A két fél közötti együttműködés célja képzett, nagy tudású mérnökök oktatása, az ügyfeleknek teljes megoldások nyújtása és a tudás kölcsönös megosztása.”
A kutatásokat folytató, a megmunkálási műveleteket tanulmányozó diákok azok, akik a legtöbb hasznot húzzák az együttműködésből. A közös laboratórium és a Sandvik Coromant által rendelkezésre bocsátott forgácsolószerszámok módot adnak arra, hogy a diákok valódi berendezéseket működtessenek, és hogy jobban megértsék azokat a kihívásokat, amelyekkel a gyártócégek szembesülnek. A Sandvik Coromant szakemberei által az egyetem területén nyújtott képzés révén a diákok a legkorszerűbb megmunkálási technológiához jutnak hozzá, és jobban felkészülhetnek a végzésük utáni feladataik ellátására.
Liu megjegyzik, hogy a BHCNC és a Sandvik Coromant érdekei és igényei egybevágnak. „Diákokat képzünk, hogy olyan kvalifikált mérnökökké váljanak, akik a gyártócégek körében erőteljes keresletnek örvendenek.”– mondja. „Az ötletek állandó cseréjével és az ipari trendekre vonatkozó információk átadásával a Sandvik Coromant segít minket kutatási programunk irányainak módosításában, abban, hogy annak középpontjába az ipar sürgős szükségletei kerüljenek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a diákok mind elméleti ismeretekkel, mind gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkeznek, amikor majd állást keresnek.”
A BHCNC igazgatójaként Liu most a CNC megmunkálás hatékonyságának javítására és arra koncentrál, hogy a gyártócégek százainak nyújtson technikai támogatást. A központ kiterjedt belső hálózatot épített ki, és jó kapcsolatokat ápol a repülőgépipari megmunkáló ügyfelekkel. Napi munkája során forgácsolószerszám összehasonlító teszteket végez és a repülőgépipari ügyfeleknek ajánl szerszámokat. A vevők maguk is a központhoz fordulnak, ha megoldást keresnek valamelyik gyártási szűk keresztmetszetük feloldására, vagy forgácsolási módszereket akarnak megismerni az új anyagokhoz és új alkatrészekhez.
Már a Stratégiai Partneri Szerződés aláírását megelőzően a két fél konstruktív együttműködést valósított meg. 2009 augusztusában a BHCNC és a Sandvik Coromant vevői szemináriumot szervezett a repülőgépiparban használatos nehéz anyagok termelékeny megmunkálási technológiája témájában. A szemináriumot a Sandvik Coromant Sanghajban lévő Alkalmazási Központjában rendezték, és az több mint 40 mérnököt vonzott szerte Kínából a legnagyobb repülőgépipari gyártó ügyfelektől. Az egynapos program során a résztvevőknek a hajtóművek és a repülőgép vázak teljes szerszámozási megoldásait bemutatták, továbbá forgácsolási demonstrációt rendeztek a titán és az Inconel ötvözetek optimalizált megmunkálási módszereiről. Liu a maga részéről legfontosabb kutatási témájáról beszélt, arról, hogy hogyan lehet optimalizálni a CNC megmunkálást a forgácsolás dinamikus szimulációja alapján. „Azt remélem, hogy a jövőben a két fél (a BHCNC és a Sandvik Coromant) hosszú távú terveket dolgoz ki és elmélyíti kapcsolatait és az együttműködését.”– mondja.
2011-ben a BHCNC és a Sandvik Coromant folytatja közös szemináriumait a többfunkciós megmunkálás és a kompozitok megmunkálása témájában, amivel segítséget nyújt a repülőgépipari ügyfeleknek az új technológia elsajátításában és a termelékenység javításában.
2011 márciusában a Beihang egyetem öt diákja kapta meg a Sandvik Coromant Stratégiai Partneri Programja keretében megajánlott első ösztöndíjat. „Az ösztöndíjjal nemcsak kiváló diákokat jutalmaztak” – mondta Liu az átadási ceremónián a résztvevőknek. „Remélem, hogy az ösztöndíj egyre több tehetséges fiatalt fog vonzani a megmunkáló iparágba. Kínában nagy az igény képzett mérnökök iránt a fémmegmunkáló ipar valamennyi ágazatában.”

Johan Mildner a Sandvik Coromant humán erőforrási alelnöke egyetértett ezzel, és hozzátette, hogy „ennek révén várhatóan még erősebb lesz a kínai megmunkáló ipar versenyképessége.”
Shirley Peng, a Sandvik Coromant marketing vezetője így kommentálta: „A fémmegmunkálás a történelem egyik legrégibb iparága, már évezredek óta fejlődnek a megmunkálási technológiák. Mára az iparág új, korszerű külsőt öltött. Ha nem is olyan színeset mint a divatipar, de sohasem hiányzik belőle a kreativitás és az izgalom, amit például a legújabb többtengelyes gépek, a szimulációs szoftverek és természetesen az új forgácsolószerszámok keltenek. Az ösztöndíj létrehozásával a Sandvik Coromant azt az üzenetet fogalmazta meg, hogy a megmunkálás ugyan hagyományos, ám emellett lendületes iparág. Főként Kínában válik a fémmegmunkálás a gyorsan fejlődő gazdaság egyre fontosabb részévé. A Sandvik Coromant mint az iparág vezető vállalata és mint széles körben nagyra becsült munkaadó, azt is jelzi a diákoknak, hogy a fémmegmunkálás fényes jövő elé néz, és hogy a diákokra komoly szerep vár ebben a fejlődésben.”
Az elmúlt két év alatt a két fél erősítette együttműködését és mindketten nyertek a partneri kapcsolat révén. A jövőben hosszú távú tervvel állnak majd elő és a tudományos kutatásra, az oktatásra és az ipari alkalmazásokra épülő kiterjedt együttműködést valósítanak meg.
Stratégiai partnerség:
Beihang egyetem és a Sandvik Coromant
A Beihang egyetem és a Sandvik Coromant együttműködése egy a BUAA-nál rendezett szemináriummal vette kezdetét 2008 októberében a kínai egyetem működésének 56. évfordulója alkalmából. Ee Sian Lee, a Sandvik Coromant Kína vezérigazgatója ismertette a Sandvik Coromant történetét, beszélt a vállalat által képviselt értékekről a repülőgépipari szakembereknek, csakúgy mint a BUAA tanárainak, diákjainak. Egyidejűleg kezdeményezte az egyetemmel való partneri viszony kiépítését.
A Stratégiai Partnerségről szóló egyetértési nyilatkozatot Tang Xiaoqing,a BUAA alelnöke és Lennart Lindgren, az AB Sandvik Coromant marketing elnöke írta alá 2009 októberében. A megállapodás magába foglalja a technológiák cseréjét és forgácsolószerszámokban nyújtandó segítséget, egy közös laboratórium létrehozását, a repülőgépipari ügyfeleknek közös szemináriumok rendezését és a Sandvik Coromant ösztöndíját a Mérnöki és Automatizálási Fakultás számára.

A korszerű egyetemi épületek egyike
Beihang egyetem
A Beihang egyetemet (a Pekingi Repülési és Űrhajózási Egyetemet, a BUAA-t) 1952-ben alapították több ismert egyetem repülésügyi fakultásának összevonásával. A több mint 100 hektáros területen, a Kínai Nemzeti Olimpiai Központ közelében fekvő egyetem, a BUAA Kína első repülési és űrhajózási műszaki egyeteme. Teljes körű egyetemmé fejlődött, amely az űrtudományra és technológiára koncentrál, de a tudomány széles területeit átöleli, beleértve a műszaki tudományt, a gépészetet, a bölcsészetet, jogot, közgazdaságtant, menedzsmentet, filozófiát, az idegen nyelveket és a képzést. A teljes fakultás és a személyzet összlétszáma több mint 3600 fő, köztük 16-an a Kínai Tudományos Akadémiának és a Kínai Mérnöki Akadémiának akadémikusai.

Liu Qiang-ról
Liu Qiang, a BUAA professzora a Gépészmérnöki és Automatizálási Fakultás (SMEA) tudományos ellenőre és a Korszerű Megmunkálási Technológia Kutatási és Alkalmazási Központjának (BHCNC) vezetője. 1983-ban szerzett mérnöki diplomát a Central South University-n és utána Pekingbe költözött, hogy a Beihang egyetemen szerezzen fokozatot a megmunkálási gépészeti ismeretekben. Doktori címet szerzett a megmunkálás és az automatizálás témakörében a BUAA és a kanadai University of British Columbia közös programja keretében.

Modern létesítmények segítik a diákokat napi tanulmányaikban.

A Sandvik Coromant és a BHCNC közös szemináriuma a megmunkálásról.

Ez a cikk először a Sandvik Coromant ügyfélmagazinjában, a Metalworking World 1/2012-ben jelent meg.