Várost építünk
Dél-Koreában a világ egyik legújabb intelligens városának alapja a hálózatra csatlakozás és a fenntarthatóság. De hogyan használhatja a technológiát a gyártóipar?
A jövő városait egyre látványosabbnak képzeljük el. Levegőben közlekedő autók, teleportálás, hologramok és letisztult üveg- vagy acélépületek mind szerepelnek a 21. századi városi víziókban. Az iparral kapcsolatos elképzelések közös eleme, hogy a korábban emberek által készített tárgyakat robotok és automatizált rendszerek gyártják majd.
A valóság – legalábbis ez idáig – kicsit más. A meghatározó tendenciák és változások nem egyéni szinten, hanem teljes városok szintjén jelentkeznek. A technológia nem azt alakítja át, ahogyan a világgal kapcsolatba lépünk, hanem azt, ahogyan a világ kapcsolatba lép velünk. Az utóbbi években megjelenő intelligens városok egyike a dél-koreai Szongdo, amely kiváló példaként szolgál erre.
Szongdót a semmiből építették fel. Az Incshon folyó partján húzódó területen 2000-ben még mocsár volt. Néhány év múlva, több millió tonna homoknak és betonnak, illetve rengeteg munkaórának köszönhetően létrejött egy város. Kezdettől fogva intelligens városnak tervezték, és felépítésekor minden lehetséges okosmegoldást felhasználtak.
„A városban az a leginkább lenyűgöző, hogy egyáltalán megvalósult. A fejlesztőknek a nyugati példáknál gyorsabban sikerült működőképes várost létrehozniuk, ráadásul egy olyan helyen, ahol korábban még talaj sem volt” – fogalmazott Colin Marshall, Szöulban dolgozó író, műsorvezető.

A projekt talán leghatásosabb eleme a fenntarthatóságra törekvés. Szongdóban 106 LEED („Leadership in Energy and Envronmental Design”) minősítésű épület található, ami azt jelenti, hogy kiemelkedően hatékonyan használják fel az erőforrásokat. Kevesebb vizet fogyasztanak, és rendkívül kedvezően befolyásolják az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az épületben tartózkodók egyszerűen nyomon követhetik és optimalizálhatják saját energiafelhasználásukat egy kezelőpanel segítségével, amellyel a lakásból vagy az irodából irányítható és elemezhető az összes közüzemi fogyasztás.
Szongdo környezettudatosságának másik fontos összetevője a zöld területek nagysága. A város egy park köré épült. „Így élhetőbb a betondzsungel” – fogalmazott Maria Teresa Bilotta, fotós, aki egy projekt kedvéért látogatott el Szongdóba.
A város másik nagy innovációja a hulladékkezelő rendszer. Bár nem hangzik túl izgalmasnak, a rendszer környezetre és lakókra gyakorolt hatása valóban forradalmi. A termelt szemetet ugyanis nem a lakóknak kell elhelyezniük a szelektív tartályokba: a folyamat teljesen automatizált módon zajlik a szemét kidobása után. A rendszer újrahasznosítja az erre alkalmas szemetet, a maradékot pedig elszállítja. Azaz nincs többé elfelejtett „kukanap”, nem csúfítják kukák az utcaképet, és semmi nem vész kárba. A teljes rendszer működtetéséhez elegendő hét ember, szemétszállító járművekre viszont egyáltalán nincs szükség.
A város biztonságáról és hatékony működéséről érzékelők és berendezések gondoskodnak. A közlekedést folyamatosan felügyelik, a jelzőlámpák nem előre beállított időzítők szerint, hanem az aktuális forgalmi helyzetnek megfelelően működnek. A talajba épített érzékelők észlelik a közeledő földrengést, és figyelmeztetik a lakókat. A rendőrség egyszerűen figyelhet adott területeket, és szükség esetén élő képek segítségével foghatják el a bűnözőket. A közvilágítás a gyalogos forgalomhoz igazítható, azaz a járdákat csak szükség esetén világítják meg, így az üres utcákban energia takarítható meg.

Maga a város is hálózatban működik, de számos otthon is csatlakozik a hálózatra. A Cisco által kifejlesztett ún. telepresence rendszerrel a lakók kommunikálhatnak egymással, jelentkezhetnek távjóga-oktatásra, vagy éppen bevásárolhatnak.
Nem minden zajlik azonban zökkenőmentesen, mivel a lakkosságszám nem a tervezett ütemben nő. Ennek oka egyrészt a fővárostól, Szöultól való távolság. Ezen a tervek szerint nagy sebességű vasúthálózat segít majd, de jelenleg még egy óránál is többet kell utazni a két város között, és ez az ingázás sokakat visszatart. Szongdo túl fiatal város, és emiatt még nem képes az ígért városi előnyöket nyújtani. Érzékelhető a gyors növekedés, de a fejlődés nem rendszerszerűen zajlik” – folytatta Marshall. Ez érhető, hiszen a város rövid idő alatt épült fel a semmiből. „Szongdónak időre van szüksége ahhoz, hogy kialakítsa saját identitását” – fogalmazott Marshall.
Ennek jelei azonban már most láthatók. Bár ez a jövő zenéje lesz, a kultúra már gyökeret vert. „Amikor Szongdóban járok, mindig érdeklődve figyelem, ahogy a koreai szokások beszivárognak a nemzetközi városi környezetbe: idős hölgyek árulják a szárított tintahalat a parkban, kisfiúkat formázó szökőkút-szobrok pisilnek a csatornába, mindenhol a jellegzetes koreai angol furcsa gyöngyszemei láthatók.” A szögegyenes üveg- és acélvonalakon túllépve ezek az egyedi jellegzetességek adják Szongdo saját arcát.
A város eddigi kísérleti működése sikeresnek mondható. Természetesen van hova fejlődni, van mit tanulni, de az elgondolás megvalósítása mindenképpen meggyőző. „Egyértelműen a jövő városának érzetét kelti” – fogalmazott Marshall.
Most arra várunk, milyen reakciókat kap az új jelenség a világ városaitól és ipari szereplőitől. Minden, amit Szongdóban használnak rugalmasan átalakítható az egyedi igények szerint, legyen szó gyártóüzemről vagy vidámparkról. Meg kell vizsgálni az adatokat, le kell vonni belőlük a következtetéseket, és ezzel az okosmegoldással átvezetni újabb környezeteket a jövőbe. Lehet, hogy a jövőben nem repülő autókkal közlekedünk és nem teleportálunk majd, de intelligens, fenntartható és hihetetlenül energiahatékony világot hozhatunk létre.
Mi az az intelligens város?
Intelligens városról beszélünk, ha a településen a technológiai megoldásoknak köszönhetően minden a lehető legsimábban és leghatékonyabban működik, és a város teljes mértékben fenntartható. Az ilyen városok létrehozását nagyban megkönnyíti a „big data” adathalmaz és a dolgok internete (IoT). Egyre több kis- és nagyváros alkalmaz új technológiákat, hogy intelligens elemekkel modernizálja a hagyományos megoldásokat.
Szongdo nemzetközi üzleti negyed
A Sandvik Coromant elképzelése
Az intelligens városok valódi hatását még nem ismerjük, de annyi bizonyos, hogy működésükből sokat tanulhatnak a különböző iparágak és vállalatok. Az intelligens jelleget nem maga a város, hanem az azt működtető technológia rejti; a modernizáció legnagyobb mozgatórugója pedig a dolgok internete (IoT). Jan Edvardssont, a Sandvik Coromant piaci elemzőjét kérdeztük arról, milyen hatással lehetnek a fejlesztések a gyártóiparra.
„Már most sok a közös vonás. Az intelligens városokhoz és azok infrastruktúrájához hasonlóan a gyártóipar is folyamatosan vizsgálja, milyen hatással lehet a dolgok internete a folyamatokra és úgy általában az ágazat működésére” – kezdte Edvardsson.

Edvardsson szerint az „Internet of Things” mindent megváltoztat körülöttünk, a „Big data” koncepcióval ötvözve pedig kifejezetten nagy hatása lehet. A gyártás terén ez például az érzékelők használatában nyilvánul meg, melynek köszönhetően a felhasználók értékes adatokhoz juthatnak. „A gyártóiparban is fontosak az érzékelők. A CoroPlus segítségével felügyelhetők a forgácsolószerszámok és -gépek, a kinyert adatok folyamatosan figyelhetők, feldolgozhatók és elemezhetők. Minden folyamatot optimalizálhatunk, és hosszú távon csökkenthetjük a költségeket.”
„Ezzel a gyártási folyamat fenntarthatóbb is lesz. Az optimalizálással csökkenthető a gépek használati ideje, és biztosítható, hogy mindig a lehető leghatékonyabban működjenek. A fenntarthatóság fontos mozgatórugó, és az IoT ennek egyik legfontosabb eszköze.”
Ahogyan minden új technológiánál, a biztonság fontos és megkerülhetetlen kérdés – főként, ha hálózatra csatlakozó eszközökről beszélünk. Az intelligens városok infrastruktúráját biztosítani kell a hackertevékenység ellen, és ez igaz a gyártóiparra is.
„Ugyanazok a kihívások, de a gyártás terén a biztonság még fontosabb, valódi prioritás, hiszen nagyban meghatározza az alkalmazottak biztonságos munkavégzését. Természetesen a Sandvik összes termékét körültekintően megvizsgáljuk biztonsági szempontból” – folytatta Edvardsson.
Nem látjuk a jövőt, de az egyértelmű, hogy az intelligens városok fontos szerepet játszanak majd, és az általuk használt technológia a mi munkánkat is megváltoztatja majd.
